Egyéb szolgáltatások

Kontrolling szolgáltatásunk keretében elvégezzük az üzleti és pénzforgalmi tervek teljesülésének elemzését, a pénzügyi információs rendszer által nyújtott értékesítési, költség és ráfordítási adatokat elemzését a vezetői igényeknek megfelelően.

Vállalkozásunk külső tanácsadóként részt vesz partnerei belső ellenőrzési rendszerének kialakításában, melynek folyamán feltérképezi a belső működési folyamatokat, javaslatot tesz a folyamatok hatékonyabb működtetésére és elkészíti a szükséges dokumentumokat.

A cégalapítás során több egymásra épülő döntést kell meghoznia a leendő cégtulajdonosoknak. Először választaniuk kell a gazdasági tevékenység formái között, majd meg kell határozniuk a vállalkozás számára szükséges tőkebevitel módját, dönteniük kell a cégnév, a székhely, illetve az ügyvezető személyében.

Könyvelés

Alapszolgáltatás:

  • folyamatos főkönyvi könyvelés előre rögzített gazdasági eseményekkel, az adott társaság igényeinek megfelelő paraméterezéssel;
  • analitikus nyilvántartások vezetése, a főkönyvi könyvelés keretében készülő szállító, vevő, folyószámlán felül a befektetett eszközökről, valamint az adó elszámolásról, az NAV folyószámlával egyeztethető módon;
  • adó bevallások elkészítése, benyújtása; éves mérlegbeszámoló számviteli és adó jogszabályok folyamatos figyelemmel kísérése, a megrendelő tevékenységére ható, illetve az azt érintő kérdésekben tájékoztatás nyújtása.
  • a megrendelő tevékenységére ható, illetve az azt érintő kérdésekben a megbízó tájékoztatása.


    Tovább

    Bérszámfejtés

    Alapszolgáltatás:

    • a vállalkozó által elkészített, a megrendelő által kitöltött adatlap alapján

    a munkavállalók adatainak felvezetése,

    • a megrendelő havi jelentése alapján a bérszámfejtés elkészítése;
    • TB bevallások, nyugdíjpénztári bevallások elkészítése, benyújtása;
    • kiléptetés esetén a munkaügyi iratok elkészítése a munkáltató írásbeli jelentése alapján;
    • éves adatszolgáltatás, nyilvántartó lapok elkészítése, benyújtása;
    • a munkaügyi, TB és adó jogszabályok folyamatos figyelemmel kísérése,

    a megrendelő tevékenységére ható, illetve az azt érintő kérdésekben a megbízó tájékoztatása.


    Tovább

    Adótanácsadás


      Az adótanácsadási szolgáltatás keretében vállalkozásunk a megbízó tevékenységének figyelembe vétele mellett alakítja ki véleményét a folyamatosan változó adózási környezetben több mint egy évtizedes tapasztaltunk felhasználásával.


      Adótanácsadási szolgáltatásunk részei:
      • Adótanácsadás
      • Adóoptimalizálás
      • Felkészítés az adóhatósági ellenőrzésekre
      • Teljes körű képviselet az adóhatóságok előtt
      • Az esetleges jogorvoslatok elvégzése az ellenőrzések után
    Tovább