Igen! Ezt határozottan és túlzás nélkül állíthatjuk, mint ahogy azt is, hogy azok a szakemberek, akik több mint 25 év tapasztalattal rendelkező csapatunkhoz csatlakoznak, a szakmai kiteljesedés és a versenyképes jövedelem mellett sok egyebet is kaphatnak.
Mielőtt ezt kifejtenénk, lássuk, kik is vagyunk! A K+J Számviteli Szolgáltató Kft. fő tevékenysége, hogy magas szinten lássa el a mikro- és kisvállalkozások adminisztrációs feladatai. Vagyis számviteli, bérszámfejtési, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek, ezek mellett adó- és üzletviteli tanácsadási feladatokkal is foglalkozunk. Piaci vállalkozások mellett egyéb (non-profit) szervezetek számviteli-, bérszámfejtési tevékenységét is ellátjuk.
Ügyfeleinket pontosan, naprakészen tájékoztatjuk, ehhez szükséges, hogy információs rendszerünket folyamatosan fejlesszük.
Küldetésünknek tekintjük, hogy tapasztalathoz juttassuk a fiatalokat: segítjük az érettségi előtt állókat, hogy első kézből ismerkedjenek meg a szakma rejtelmeivel. Ennek érdekében már régóta szoros kapcsolatban állunk a XIII. kerület egyik legnevesebb közgazdasági szakközépiskolájával, a Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskolával, ahonnan rendszeresen fogadunk diákokat szakmai gyakorlatra.
Munkánkat elkötelezetten és energikusan végezzük, miközben kiemelt figyelmet fordítunk a testi és szellemi feltöltődésre – hiszen a kiegyensúlyozott élet és a hatékony munka kéz a kézben jár. Sportegyesületekkel való együttműködésünk inspirálta, hogy heti rendszerességgel fitneszórákat szervezzünk irodánkban. Emellett közös programokkal, rendszeres kirándulásokkal és csapatépítő eseményekkel erősítjük vállalati kultúránkat, tudatosítva: nem csupán egy vállalat vagyunk, hanem egy összetartó, jó hangulatú közösség, amely mára több mint negyven főt számlál.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat alkalmazunk, mint a cookie-k, amelyekkel eszközinformációkat tárolunk és/vagy elérünk. Ezen technológiák elfogadásával lehetővé teszi számunkra, hogy feldolgozzuk az Ön böngészési szokásait vagy egyedi azonosítóit ezen a webhelyen. Az elfogadás megtagadása vagy visszavonása bizonyos szolgáltatások és funkciók működését hátrányosan befolyásolhatja.